A shoji fa keretre feszített rizspapírból készült, tolható elválasztót jelent. Ablakok helyett is funkcionál, áttetsző éppen emiatt. Manapság gyakran műanyagból készül a shoji áttetsző felülete. A shoji gyakran szolgál dekorációként is, hiszen gyönyörű tájképek is díszíthetik. Még ma is gyakran használják, főleg a tradicionális szobákban, hiszen a nyugati típusú ajtók több helyet foglalnak. Viszont már nem használják az épületek külsején, csak belül és ott sem falként, hanem csak tolóajtóként. A fusuma a shoji abban különbözik, hogy a rajta kifeszített rizspapír sokkal vastagabb és nem engedi át a fényt. Télen a házat teljesen befedik kívülről falemezekkel, így védve a külső fusumákat és shojikat. Az eredetileg rizs szárból készült tatami a Heian-korban még csak a nemesség kiváltsága volt, és a fapadlókat csak itt-ott borította tatami, amit akkor még ülőalkalmatosságnak használtak. A Muromacsi-korban viszont már az egész szobát befedte, az ilyen szobákat zasikinek hívják. A tatami mértékegység is Japánban, de régiónként változik a mérete. A Kjóma tatami a Kiotó környéken elterjedt tatami méretet jelenti és 0.995 méterszer 1.91 méter a területe. Egy átlagos szoba mérete a Nagoya régióban kb. 4 és fél tatami. A tatami elrendezése is szabályokhoz kötött. Az Edo-korban a tatamik elrendezése alkalomhoz kötött volt, manapság többnyire T alakot formáznak, de gyakori a + alak is. A tatamit olyan tisztán kell tartani, mint az étkező felületeket, vagy az alvó felületet. Tipikus tatami elrendezés egy 4 és feles szobában. A rózsaszín rész egy fél tatami.A japán háznak alapvető építőeleme a fa, mind a külső részen, mind belül a lakásban és a bútorozásban. A tetőket a régi japán házakban fából készítették, cserépszerűen rakták egymásra a fadeszkákat.A legjobb anyagokat használták mindenből. Kedvenc fafajták: bambusz, juhar, cédrus. A bútorokon a fák erezetét, egyenetlenségeit, minden olyan tulajdonságát, ami különlegessé tehette, nem elrejteni próbálták, hanem kihangsúlyozni.
A sodzsi és a fusuma paneleket borító anyagot a fény áteresztésétől függően vastagra vagy vékonyra készítették el. További anyagok: gipsz (vakolatnál), kő, fonott gyékény. A japán lakásra természetes, csendes, letisztult tónusok a jellemzőek. Igen kedvelt a fekete-fehér kombinációja. A harsányabb színek csak egy-egy dekorációs elemben nyilvánulnak meg. pl. egy piros legyező. A dekoráció amúgy szezonálisan változik, az évszakok eljövetelével más-más takarás kerül az esetleges ablakokra, a fény mennyiségétől függően, és más színek jellemzik az évszak hangulatát. A japán újévkor pl. a 3 napos ünnep előtt egy általános nagytakarítás zajlik a házban, ezután helyezhetőek ki az új dekorációk. Az egyik ilyen a mocsibana, ami fűzfa ágakból és rá erősített rózsaszín és fehér mocsi papírból áll. A másik a sogacu lehet, ami cseresznyevirágból és szilva levélből áll, és az eljövendő tavaszt hivatott üdvözölni. Gyakran ajtókra vagy ablakokra függesztik. Az inkább karácsony felé használt díszítés a kadomacu, ami többnyire az ajtó fölé helyezve üdvözli az aratás szellemeit és fenyőágat is tartalmaz. Ezekből is látható, hogy a japánok kedvelik a természetes anyagokat, azokat egyszerűségre törekedve kombinálják, és a díszekre erősen kihat az évszak jellemző növényeinek használata, és a szellemvilág tisztelete. A japán lakásban a fényeket a nyugatitól nagyon különböző módon használják: a fény nem irányítottan megvilágít valamit, hanem hangulatot teremt hiszen lágysága kellemesen beborítja az egész helyiséget. A természetes fényt is igyekeznek megzabolázni: nyáron a verandákat takaró napellenzők tompítják az erős napfényt, szabályozzák, hogy mennyi szűrődhet be a lakásba a sodzsikon és az ablakokon keresztül.
Kerülik az erős, direkt megvilágítást, a fény enyhe, gyönyörködtető, finom. A fényforrások lentre vannak helyezve, nem csak az ablakok, de a lámpák, lámpások is. A földre érkező fény a padlóról visszaverődik, ezzel sokkal lágyabban tompítottabban érkezik vissza a szobába. A nyugati típusú ablakok ezzel szemben magasan vannak, közvetlenül engedik be a fényt. Kerti megvilágításnál ugyanez az elv: a lámpásokat nem a faágakról lógatják, hanem a földre helyezik.
