A Bauhaus a XIX. század stílusirányzataiban gyökerezeik, közvetlen hatást Ritveld avangard irányzata valamint Mondrián absztrakt festészete és Walter Gropiusz Bauhaus tervezőiskolája gyakorolta. A Bauhaus az I. világháború hatására létrejött gépipari gyártási technológiát használja ki. Ezzel a technológiával, illetve a tömeggyártásnak megfelelő kapacitással főleg Németország és az Oszrák-Magyar Monarchia rendelkezett, ezért ez az irányzat innen indult útjára. Jellemzője a precíz tervezői munka az esztétika hátrányára.
Mindenekelőtt a forma, a funkció, a felhasznált anyagok és a szerkezetek kialakítása vált fontossá. Formavilágára jellemző az egyszerű geometriai síkok és a testek ábrázolása. Többnyire a gyáripar által előállított alapanyagokat használja fel, mert ezek nagy mennyiségben állnak rendelkezésre a szériagyártás törekvéseihez. Színvilága visszafogott, inkább szürke, mintsem kirívó. Sok fémet használ, főleg acélcsöveket, de ezek felületét gyakran csillogó krómozással vonják be. Amivel próbálja a néha már puritánnak mondható szögletes és sarkos megoldásait kirántani az egyhangúság csapdájából az helyenként a piros és a fekete szín súlyozott használata. Hazai neves képviselője Breuer Marcel is változtat forma nézetein, később az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Azonban a Bauhaus tömegtermeléséből adódó formai adottság és tipizálás elkerülhetetlenül hordozza az unalmas egyhangúságot, az elszürkülés lehetőségét. És ennek megnyilvánulása szociál realizmus néven vonult be és nyomta rá bélyegét a II. világháború utáni építészetre és lakberendezésre, amely egyben a Bauhaus végét is jelentette.
